Szia Szilvi! Először is gyönyörű neved van. Pláveczki Szilvia. Ezt el akartam mondani így elöljáróbán, másrészt pedig azt, hogy mi voltaképpen egyáltalán nem is ismerjük egymást, de én mégis úgy érzem, hogy igen. Ez a személyiségedből árad, és én nagyon örülök, hogy az online MadeByYou-s festéseinken egyre többet találkozunk, egyre többször mosolygunk össze.
Ez nagyon jól esik, köszönöm szépen! Érdekes, amit a nevemmel kapcsolatban írsz! Annyiban különleges, hogy az apai családomon kívül nincs más Pláveczki az országban. Összesen talán 7-en vagyunk. Amikor férjhez mentem pont ezért nem is akartam megválni tőle, inkább vállaltam egy brutál hosszú férjezett nevet.
Aztán sajnos a szüleim halála után elég csúnyán elfajultak a dolgok a Pláveczki családban (mondhatjuk úgy is, hogy kitagadtak) és én komolyan elgondolkodtam azon, hogy megválnék a nevemtől. De mégis megtartottam! Igazából rájöttem, hogy az ember nem válhat meg a gyökereitől. Ez is én vagyok, a jó és rossz dolgokkal együtt. Ettől tudok ma az lenni, aki vagyok.
Kezdjük szerintem a legelején. Te, hogy és mikor találkoztál először ezzel az alkotói környezettel?
Az első MadeByYou-s élményünk az Aréna plázában volt. Nem sokkal a nyitás után volt egy családi nap, ahol több helyszínen szerveztek mindenféle programot a gyerekeknek. Azt hiszem, talán a mozinál volt egy asztalotok, ahol karácsonyfadíszeket lehetett festeni. Ott próbálták ki a lányok először a kerámiafestést. Ez szerintem kb. nyolc éve volt. A díszek azóta is megvannak.
Hónapokkal később, egy szombat délután mentünk vissza a műhelybe a gyerekekkel, hogy újra fessünk valamit (nem tudtuk, hogy be kell jelentkezni, de mázlink volt, mert volt szabad asztal). Akkor én még nem festettem semmit, inkább csak a gyerekeket segítettem. Ha jól emlékszem, egy baglyos sószórót, egy pici, baba tányért és csészét festettek a gyerekek. Detti volt a segítségünkre, ő vezetett be minket a kerámiafestés rejtelmeibe.
Az én első, önálló festős élményem szerintem egy akvarell technikás workshop volt 2014-ben, ahol egy madaras vázát festetettem. Ott pecsételődött meg a sorsom. Az első balatoni táborom után, 2017-től lettem igazán függő.
Neked miben esik jól elmerülni a mindennapjaidban? Gyakran körülvesz az alkotás élménye?
Sokféle dologban el tudok merülni. Egy könyvbe reggeli közben ugyan úgy bele tudok feledkezni, ahogy mondjuk a virágültetésbe a kertben.
Bizonyos értelemben számomra alkotás a főzés is, a sütés is. Ezek főleg akkor, amikor valami olyat csinálok, amit még sose próbáltam előtte vagy kicsit bonyolultabb, összetettebb receptet főzök vagy sütök. (Mivel az elmúlt egy évben nekem is sokkal kevesebb munkám van, így van időm bonyolultnak tűnő dolgokat is kipróbálni, kísérletezgetni a konyhában.) Szóval a házimunka egy része is alkotásnak tekinthető. Mondjuk vasalni nem szeretek, azt nem tekintem alkotómunkának.
Klasszikus értelemben alkotni úgy szeretek, ha van időm elmerülni benne (úgy értem, hogy elkezdem és be is fejezem). Itthon ez most elég nehéz a home office, a háztartás és távoktatás mellett, de szerencsére meg tudjuk szervezni úgy a család életét, hogy jusson mindenkinek én idő, meg persze a közösen is töltsünk időt.
Nekem óriási élmény és megerősítés (önbizalom bomba), hogy képes vagyok valamit a nulláról létrehozni és ezzel valakinek örömet tudok szerezni. Az, hogy elképzelek valamit, megtervezem, lerajzolom és az egy idő után kinő a kezem alól, majd a mindennapjaink része lesz, számomra olyan, mint az autóknak a benzin. Én ettől működöm. Úgy érzem, ez segít abban, hogy kiegyensúlyozott legyek. Elég agyalós vagyok, sokáig tudok egy-egy problémán rágódni. Az alkotás abban is segít, hogy kiürítsem az agyamat és rendezzem a gondolataimat.
Sokat és sokfélét alkotok. Mostanában újra elővettem a varrógépet és szendvics csomagolókat varrtam. Legutóbb Eszternek varrtam táskát a szülinapjára egy régi farmerből. De agyagozom is, az egy nagy szenvedélyem lett az első balatoni alkotótáborom óta. Sok tárgyat készítettem már, és most is van pár darab, ami befejezésre vár. Készítettünk kerti virágtartót és cipőtartót is például a kerítés felújításból megmaradt deszkákból. Most éppen Annának készítünk a szobájába egy kisszekrényt a könyveinek, kincseinek. Régebben sokat festettem és rajzoltam. A lakásban szinte minden falon lóg egy-egy képem. A rajzolás most inkább a tervezésben merül ki és vászon helyett inkább kerámiát festek.
Szülinapokra, karácsonyra mindig kerül valami saját készítésű dolog a csomagokba, de gyakran készítek „csak úgy” is apróságokat.
Mik a kedvenc színeid?
Alapvetően a környezetemben az élénk színeket szeretem. A lakásban sok a sárga, narancs, piros, zöld, lila, barnás árnyalat. Az alkotásaimban is inkább ezeket a színeket használom. Szeretem a kontrasztokat. A kerámián gyakran használok olyan színeket, amiket egyébként a hétköznapokban nem vennék fel, mert túl intenzívek, de a kerámián nagyon jól mutatnak. Az üvegékszereknél is inkább a nyárias, meleg színeket szeretem. Inni például nem szeretek kék bögréből. Valahogy furcsa érzésem van tőle. Viszont hordani nagyon szeretem a kék árnyalatait.
Van olyan műved, amire különösen büszke vagy, esetleg a kedvenced lett valamiért?
Azt vettem észre, hogy mindig az utolsó művem a kedvencem. Most például a magtejes kancsóm és a táncoló bögre, amit itthon festettem, illetve minden reggel Luna Lovegood tányérjából reggelizem. Persze vannak örök kedvencek, ilyen például egy tyúkos, kerek sütis doboz, egy Hundertwasser ihletésű müzlis tál, egy Van Gogh sütis tál.
Szinte minden alkotásomra büszke vagyok. Vagy azért, mert első próbálkozás volt egy technikával, vagy azért, mert nehéz mintát választottam és elégedett vagyok a végeredménnyel, vagy azért, mert konkrét kérésre készült és sikerült azt megvalósítanom és nagyon boldog vele a gazdája. Erre leginkább a táborokban volt példa, ahová mindig úgy mentem, hogy a család leadta a rendelést és én a hét végére megalkottam őket.
Te üveggel is szívesen dolgozol, ha jól gondolom. Mit szeretsz benne igazán?
Az üvegékszer készítésben azt szeretem, hogy viszonylag gyorsan lehet nagyon látványos darabokat létrehozni. Szerintem elfogadásra is tanít, hiszen hiába állítjuk be a megfelelő hőmérsékletet, hiába tesszük arra polcra, ahova a kívánt forma eléréshez kell, még sincs rá garancia, hogy olyan lesz, mint amit elképzeltünk. Ennek ellenére mindegyik darabot lehet szeretni, mert mindegyik egyedi, megismételhetetlen. Ha eredetileg medált szerettünk volna, de nem úgy égett ki, ahogy terveztük, készülhet belőle mondjuk gyűrű, bross, egy kislány ékszer vagy felhasználhatjuk egy másik ékszerhez. Nekem még nem sikerült két teljesen egyforma darabot alkotni. Még egy pár fülbevaló sem tökéletesen egyforma. A kemencében csodálatos dolgok történnek, hihetetlen átalakuláson megy keresztül az üveg, mire kikerül a kemencéből. A harmadik ok pont ez a megismételhetetlensége, egyedisége, ami miatt nagyon szeretem az üveget.
Kiknek ajánlanád kifejezetten, hogy próbálják ki a kerámiafestést?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Legszívesebben azt mondanám, hogy bárkinek, de tudom, vannak, akiket kifejezetten frusztrál, ha kézzel kell alkotni. Sokan azt mondják, hogy erre ők alkalmatlanok, nincs kézügyességük, már az iskolában sem szerettek festeni. Én mindig azt válaszolom, nem kell rögtön Zsolnay vázát festeni, vannak egyszerű technikák, amikkel óriási sikerélményt lehet elérni első alkalomra is. Már sok ismerősömet rávettem, hogy próbálják ki a kerámiafestést és mindenki úgy állt föl az asztaltól, hogy ezt biztos megismétli. Ha magamból indulok ki, hogy mikor van különösen nagy szükségem az alkotásra, azt mondanám, amikor teljesen ki kell ürítenem az agyamat, teljesen ki kell szakadnom a rutinomból. Tehát bárkinek ajánlanám a kerámiafestést, akinek arra van szüksége, hogy kilépjen a komfortzónájából és valami totál új tevékenységbe kezdjen, annak érdekében, hogy helyre tudjon állni a belső egyensúly.
Köszönöm szépen,
Orsi
