„Mindig vágytam arra, hogy arcokat ábrázoljak, és itt fokozatosan beleszerettem ebbe.”
Zsuval régóta tervezgetjük, hogy egyszer leülünk beszélgetni, csak úgy kötetlenül az alkotásairól. Egy friss, üde, tavaszias napon találkozunk most az üzlet galériáján, hogy ezúttal a csevegésünknek valamelyest nyoma is maradjon. Természetesen a kezdeti zavarainkat sok nevetés követi, és szívesen időzünk el egy-egy alkotásánál is.
És mondd Zsu, te egyébként hogyan találtál ide hozzánk, és milyen volt az első alkalom neked itt a MadeByYou-ban?
Egy kolléganőm említette nekem egyszer, hogy jön majd ide, és én már akkor is oda voltam a gondolattól. Jó volt elképzelni, hogy tényleg van egy ilyen hely, ahol kerámiát lehet festeni szabadon. Nagyon izgalmasnak találtam, de nem éreztem hozzá semmi képességet magamban, csak arra gondoltam, milyen jó lehet annak, aki ilyet tud… Persze utána csak egy kis időbe telt, hogy én is itt legyek velük! Akkor született ez az első bögrém, és hát igazából a mostani tevékenységemhez képest ez nem minősül egy csúcs teljesítménynek, de akkor teljesen meg voltam elégedve, mert semmit sem vártam magamtól, és csodálatos volt az alkotás öröme, ami segített a nyulacskám halálának feldolgozásában.
Egy Jupiter nevű nyúlról beszélünk, aki egy gyönyörű zöld környezetben él tovább, ez a pöttyös zöld festékünk, belül pedig buborékos lett a bögréd. Nagyon szép.
Igen, ahogy a legtöbb ember, én is azonnal rácuppantam a buborékos technikára, ami annyira jól néz ki, nem kell hozzá semmilyen előtudás, rendkívül látványos. Egy-kettő ilyen edényem van, amiket nagyon szeretek.
Mi volt az számodra, ami megfogott a kerámiafestésben, hogy utána folytasd ezt az utat?
Igazából én mindig is vágytam erre, gyerekkoromban rajzolgattam, de nem kaptam soha olyan visszajelzést, hogy ez nekem megy, vagy én jó lehetnék ebben. És akkor persze az ember sokszor úgy is gondol magára, hogy akkor neki ez nem megy, és nem is erőltettem nagyon sokáig. Pár évvel a MadeByYou előtt, már nem igazán tudom megmondani, hogy pontosan mikor volt, elmentem egy rajztanfolyamra, de az hatástalannak bizonyult. Nem volt túl sok önbizalmam. 2017-ben festettem először nálatok, egyre jobban szerettem csinálni, de éreztem, hogy valamit fejleszteni kéne még magamon hozzá, nem vagyok reménytelen, de tovább szeretnék lépni, akkor elmentem egy festőtanfolyamra is.
Persze, ha valamit megalkotunk, és nem úgy sikerül, ahogy azt mi elképzeltük, akkor azt egy kudarcnak éljük meg, én legalább is…
Én is.
És abból akkor nagyon nehéz felállni, vagy folytatni, téged mi lendít tovább?
Heti kétszer jövök ide. A korábbi sikerélmények azért tovább viszik az embert, amikor látom, hogy ez most megítélésem szerint nagyon béna lett, akkor csak előveszem a korábbi kerámiáimat, és megnyugszom, hogy hát van ilyen, lesz ez jobb is.
Szabó Zsu-ként kialakult egy egyéni stílusod az évek során, mi is azonnal megismerjük, ha kijön a kemencéből. Alapvetően tányérokat festesz portrékkal. Sajátos formavilágot hoztál létre.
Nem törekedtem rá, hogy minden felismerhető legyen, hogy az enyém, de ezt úgy csinálja jól az ember, ha azt festi, ami belőle jön, és ami neki a legkézenfekvőbb.
A nyuszitól eljutottunk az arcokig. Téged mintha az arc, és az arc árnyékolása, a tekintetek megelevenítései érdekelnének a legjobban…
Mindig vágytam arra, hogy arcokat ábrázoljak, és itt fokozatosan beleszerettem ebbe. A FessNeki-nél jártam egy tanfolyamon, és ez pont akkor talált meg engem, akkor azt éreztem, hogy nem ártana valami, ami az utamhoz még hozzátartozhat.
Miért pont a kerámia tetszik ennyire?
Festettem akrill képet is, de az nagyon nehezen megy. A kerámia egyszerűbb. Az első covidos időszak alatt úgy éreztem, hogy ez az otthon festés nem menne nekem, de most már rájöttem, hogy így is lehet, még ilyen nehéz körülmények között is. A kerámia, mint anyag, megfog. Szeretem, hogy teste van a műnek, a mázat, ahogy körbe veszi, mindig imádtam ezeket a tárgyakat, még azelőtt is, hogy elkezdtem volna velük dolgozni. A vásárokban is folyamatosan ezeket csodáltam.
Van egy kedvenc asztalod, megpróbálunk mi is mindig odaültetni, ha tudunk, ott alkot a Zsu, és gyakran bejössz, egy kicsi részletet tökéletesítesz, utána hazaviszed, megint visszahozod, szóval tulajdonképpen egy-egy tányér hosszú folyamaton keresztül készül el.
Nagyon hosszú. Harminc, negyven órák vannak bennük, nem is gondolják rólam, de van bennem egy türelmetlenség folyton, hogy kész legyen. A türelmetlenség viszont hátráltatja az embert, ehhez a folyamathoz, amilyen a kerámiafestés, igen nagy türelemre van szükség, az viszi végül is előre az alkotót. Teljesen az elejéről már nem kezdek újra régóta egy alkotást, de hát persze, nekem is volt, hogy le kellett törölnöm az egészet, és újra hozzá kezdenem. Nem szabad feladni, ez türelemjáték. Van olyan, hogy úgy érzem, már évszázadok óta igazgatok egy-egy részt.
Van olyan tárgy, amit elkészítettél, és nem tudtál szeretni?
Persze, hogy van. Bőven. Sőt, olyan is van, amit akkora kudarcnak éreztem, hogy eldugtam, nehogy véletlenül meglássam, amikor a kerámiáim között kutatok. Azokat úgy kell elkönyvelni, hogy valamik készülnek akkor is, amikor csak úgy járjuk a fejlődés útját. A kemencéből sem mindig az jön ki, amire számítunk. Úgy szoktam fogalmazni, hogy általában lebutul a kép, sokkal részletgazdagabbnak tűnik, amikor az ember leadja, és bizonyos árnyalatnyi különbségek összefolynak, összesülnek. Olyan vagyok, hogy mindig többet akarok megvalósítani, mint amennyit tudok. Szerintem nem szabad feladni, és tényleg van értelme megküzdeni mindennel, ami elsőre mondjuk nem sikerül. Szívesen festenék eladásra is persze.
Van egy saját szignód is, ami egy izgalmas cikk-cakk, sok mindenre hasonlít, egy ‘S’ betű is lehet, vagy ha máshogy nézem, akkor víz, ha máshogy, akkor egy fordított ‘Z’.
Nem a nevem ez, mert a szögletek miatt igaz, hogy Z-re hasonlít, az irányultsága pedig az S-re hajaz, de ez az ógermán sowelu rúna, ami jelentéstartalmába foglalja a sikert is. Én ezért választottam, misztikus jellegű dolgokhoz alapvetően vonzódom, a rúna jeleket is olvasom. Az alkotás során utazom befelé, más is próbálja ki, nagyon ajánlom.
